E-text prepared by Tamás Róth, Albert László,
and the Online Distributed Proofreading Team Europe
(http://dp.rastko.net)
Tartalomjegyzék a 331. oldalontalálható.
Facebook oldalunk: http://www.facebook.com/PGHungarianTeam.
Ambrus Zoltán Munkái iii.kötet
ÁLOMVILÁG
Ambrus Zoltán Munkái
III.
ELBESZÉLÉSEK
BUDAPESTMDCCCCVI
VIII., ÜLLŐI-ÚT18. SZÁM.
RÉVAITESTVÉREK
IRODALMI INTÉZETR.-T.
Ambrus Zoltán
ELBESZÉLÉSEK
BUDAPESTMDCCCCVI
VIII., ÜLLŐI-ÚT18. SZÁM.
RÉVAITESTVÉREK
IRODALMI INTÉZETR.-T.
AZ ÖSSZES JOGOKFENTARTÁSÁVAL.
Révai és Salamonkönyvnyomdája, Budapest, VIII., Üllői-út 18.
Nagyon gyerek voltam még akkor, mikor először láttam. Éstermészetesen: álmomban láttam őt először A kik szerepet vállaltaka sorsomban, soha se mulasztották el bejelenteni magukat hajnaliálmaim ezüst esőtől fénylő palotáiban.
Azt álmodtam akkor, hogy megszöktem a nagy kék szobából, melynekem a világot jelentette. Ébren, ébren gondolni se mertem volnaerre a szörnyüségre; de álmában szárnyai nőnek a legjobb kis fiunakis, s én meg akartam tudni: mi van a nádason túl? Úgy kezdődött azálmom, mintha már megugrottam volna. A boldog lényekhálátlanságával siettem le a lépcsőn, s odalenn dobogó szivvellapultam meg a kökény-bokrok mögött. Hátha észrevesznek s egyszerrecsak visszaszólit egy ismerős hang?! (Egy ismerős hang, melyet nemhallok többé soha.) Nem; szabad voltam, akár ma. Megkerültem akút-házat s minden szerető szemtől távol: nyugodtabban koczogtamtova. Csak a sinek mentén mertem haladni: ez a sin-pár volt azsinór, mely a nagy kék szobával összefüzte a járó székébőlelillant tékozló fiut. A kanyarodónál -2- nagyotdobbant a szivem. Hirtelen elém bukkant az óriási jelző-oszlop, silyen közelről még soha se néztem egyetlen, nagy, vörös szemébe. Deaztán neki bátorodtam s tovább lépegettem. Minő kalandos út, énIstenem! Egy ökörszem majd levert a lábamról s a sás halk zizegésekimondhatatlan félelemmel töltött el. Majd egy lokomotív rohant elmellettem, mint egy megdühödött, roppant fekete komondor, mely nemismeri meg többé a gazdája kis fiát. A telegráfrudak, mint komorfelkiáltó jelek meredeztek elém, s a messzeség, rejtelmeshangjaival, bal-jóslatokat suttogott a fülembe.
Egy kicsit haboztam: ne forduljak-e vissza? De a rónaintett.
Letértem túlnan egy gyalogösvényre, mely a nádas felé vezetett,és enyém volt a r