KOSZTOLÁNYIDEZSŐ:
MÉCS
1913
TEVAN-KIADÁSBÉKÉSCSABA
TEVAN ADOLFKÖNYVNYOMDÁJA BÉKÉSCSABA
TEA
Az életemet ugy szeretném berendezni, mint egy nyugalmas ésnagyszerü idillt. Nem kis szerepet szántam ebben a teának is. Abbanaz időben, mikor a koplalásba is belekóstoltam, az ágyon fekvegyakran kirajzoltam azokat a boldog és egyszerü napokat, amikormagamnak élhetek s reggel lanyha kávét iszom, délután nehéz éssötét csokoládét, este pedig a komoly elmélyedés és a csendperceiben visszatérek a teához. Egy kéjenc válogathatja igy aszeretőit. Éhomra egy barna nő, aztán szöghajuak és vörösek,délután egy sulyos, fekete parasztszépség, tartalmas zamatu, mélyés furcsa. Estére azonban a legmegrögzöttebb roué is egy kedves,vallásos szőkéhez fordul.
Imádom a teát. Azok, akik nem értik, tartalmatlannak nevezik. Aszemükben csak pár milligrammal több a semminél. A parfüme, alelke, az illuziója elvesz, mert nem tudják lemérni és csak asárga, forró viz marad a csészéjükben. Azt mondják, hogy nincslelke, pedig csak az egyénisége hiányzik. Magunk adunk nekiegyéniséget. Meddő és királyi ital, amely nem táplál, de teretenged a belegondolásunknak, az álmainknak és a fantáziánknak.Terméketlen, önmagáért -4- való, kéjes, mint a csók. A többi italokkövetelőznek. Elveszik valaminket, vagy adnak valamit,megváltoztatnak. Ez csak kihozza, hangsulyozza, aláhuzza igazivalónkat, megmutat önmagunknak, az arcunkat tükrözi. Hasonlatos aszőke nőkhöz, akik azonnal átveszik a férfi egyéniségét s hagéplakatossal beszélnek, a gépek érdeklik, de ha költő szólhozzájuk, ábrándosak lesznek és rimekben felelnek.
A hangulatok egész skáláját tudom vele kifejezni. Az, aki ügyesszakácsa az érzéseinek, a virágzó teabokor minden varázsát beletudja csempészni a csészéjébe. Nem is igen bizom azokban, akik csakszokásból iszszák, mással készittetik el s következetesen citrommalés rummal füszerezik és reggel vagy este egyformán ragaszkodnakhozzá. Azt mondom, hogy minden csésze tea egy önportré. Ismertemegy nőt, aki addig vitte a teakészités müvészetét, hogy ahangulatait egész hüen tudta vele visszaadni. Az udvarlójának pedigugy nyujtotta át, hogy néha vallomás volt, – forró ésfélreérthetetlen – néha évődés, néha pedig a szeszélyek szeszélye,egy kimagyarázhatatlan zavar, amely a végletekig csigázta akiváncsiságot. Az inyencek mámoros lakomák után jégre teszik és igyisszák. Keserüen, langyosan a filozófusok itala. Néha egyfantasztikus idillt fest alá, rubinszinüen és forrón, bő rummal, demérges-feketén egy kegyetlen nő minden erotikumát, egy rőt szépségkacaját, trombiták roppant harsogását hozza eszembe. Máskor vad ésféktelen, hogy szinte megfélemlit. Egy csepp tejjel megszeliditem.Ilyenkor megadja magát, összetörik, ellágyul. Ha a cukorsüvegpilisét vetem belé és enyhe citromvizzel vegyitem, a betegekneknyujtom. Ez a -5- szirupédes folyadék a gyerekkorom emlékeit,unt párnák redőzetét, egy régi csésze porcellánját s az anyámáttetsző kezét idézi vissza. Vannak azután fantaszták, akik csak apáráját és aromáját szeretik s a csészére hajolva álomutra kelnekKinába, Ceylonba, vagy a Szunda-szigetekre, oda, ahol ez a keserüés exótikus gyökér terem. A tea az álmodók bora.
Olvasom, hogy a párisi szalónokban a tea divatba jött. Afranciák már majdnem ugy iszszák, mint a keletiek, akik a gyomrukatmossák vele. Nekem, aki