MAGYAR
NÉPMESÉK.
KIADJA
ERDÉLYIJÁNOS.
KÉPESKIADÁS.
PEST, 1855.
HECKENAST GUSZTÁVSAJÁTJA.
ELŐSZÓ.
Ezen kötettel a magyar népirodalom ereklyéi: mesék, dalok,közmondások, adomák, szokások, hiedelmek, szóval: minden idetartozó elemek kiadása van foganatba véve.
Részint másod kiadása leszen ez a „Magyar Népköltésigyüjteménynek“, melyet a Kisfaludy-Társaság tekintélye alattugyancsak tőlem vőn a nemzet a népdalok három kötetében, és aközmondások könyvében; részint folytatása ugyanazon kezdetnek, azegész népirodalmat együvé foglalva, egyes külön, de összefüggőkötetekbe rendezve, koronként; azon igérettel, hogy a népirodalmielemek szépészeti álláspontját egy műbölcsészeti értekezés fogjaigazolni.
A szövegbe a buzgó kiadó csinos fametszeteket ad; mivel,hihetőleg, oly tanulmányok lopakodnak be a képző müvészetbe, melyekután a hazai tárgyak: viselet, ruha, táncz, népszokások, közélet ésképzelem mind jobban engedik át magokat a metsző vésüjének, aföstész ecsetének; egyuttal a nagy közönségnek is mulattatószemléletül ajánlkoznak. Az anyag, mint előre kivehető, nem foghiányzani az egész gyüjteményen keresztül.
Ezuttal tudatni akarom egyszersmind, hogy a Kisfaludy-Társaságtekintélyét mind folyvást megtartom, vele élek; s neve alattmegváltozott körülményeimhez képest is még mindig gyüjtök. Segédim,a jó régi társakon kivül, a sárospataki tanuló ifjak közül néhány,kik a néppel közvetlenül érintkezvén, eredeti közléseketadhatnak.
Igy indul meg a jelen kötet „Népmesék“ czim alatt, teljesen ujtartalommal. E részben tisztelettel emlitem Toldy Ferenczbarátságát, ki néhai Gaal György eredeti magyar szövegümesegyüjteményét szives volt használatul átengedni.
Még egy szót régi gyüjtő társaimhoz! Ők fogják tudni: mi állottelő a népi elem tanulmányaiból tiz év óta; hogy ez eredménynek azén törekvéseim is voltak tényezői; s most jobban lehet igényem,mint ezelőtt is, gyámolitásukra.
Sárospatak, junius 14. 1855.
Erdélyi János.
NÉPMESÉK.
1. A liliomleány.
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy igen jó király,kit minden rendü és rangu ember az országában ugy szeretett, hogyéletét is odaadta volna érette. Felesége nem volt, s alattvalói aztkivánták, hogy házasodjék, olyan jó királyt hagyhasson örökösül,minő maga. Nagy szeget ütött ez az ő fejébe; gondolkozott magában,mit csináljon, hogyan leljen magához való feleséget.
Volt neki egy öreg barátja, kitől tanácsot szokott kérni, mivelnagyon szerette. Az öreg ember vadász volt a király erdejében;egyébiránt élhetett volna másképen is, mert a király uri módoneltartotta volna; de neki nem kellett semmi; azért csak ottéldegélt az erdőben egy kis kunyhóban, mint a szegény emberszokott. A mint a király meghallotta, mit kivánnak alattvalói,elméne az öreg vadászhoz tanácsot kérni. Az öreg vadász egyrozmarinszálat adott neki, s azt mondá: a -2- mék lányelőtt ez a rozmarinszál meghajol, azt vegye el, az lesz hozzávaló.Összegyüjtötte hát a király a temérdek lányokat palotájába, amennyi csak fért, s mindenik mellé egy-egy katonát állitott, kiknekaz volt kötelességök, hogy a magok urlányainak nevét az a